nyílt lángon ígéretek sülnek
zsírja vastagon csurran a kenyérre
s megdermednek rögtön
ki meri hányni a szemére
a megkövült igazságot
már a szemérem is reszket
ahogy szórja a száj az átkot
s ti nem láttok
csak vártok és vártok
borsóburokban sorakozó egyforma szemek
kibontva sem remeg csak
gördül szerteszét
lábát fájdítva ugrik meg a konyhaszék
már három lábon áll
hitvány hazug szavak porladnak szanaszét
nagy a homály
köd mögött tapogatódzva még
talán görbül néhány ember
vérvörösre rágott
kiégett szemmel húznák fel
a rongyossá vált rolót
míg nem fújnak nekik takarodót
s bírják ha az a láng éget
mert akkor sem látják szépnek
eltorzult habzó egyveleg
ami már nem egyre megy
Láttam. Én már tudom.
A nyárs is megremeg.
