őszülj velem
s hullok veled
egymásba kapaszkodó
falevelek
széltáncolta ágak
között
tájunkra színes ősz
költözött
csöndesen fogd
a kezem
majd belepirulva
vétkezem
míg zuhanunk
már nincsen kimondatlan
szavunk
s mire utunk véget ér
nem leszünk más
kedves
csak két
egymást ölelő falevél
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
