Tóth Szilvia: Rorate hóesésben

Bokrok térdelnek az út mellett
s imát mormolnak hangtalan
a pőre fákra tömjénként száll a füst
ágaikon pihen csillanó ezüst
zajtalan a hajnal töretlen a csend
a Hold sápadt fénye az égbolton pihen
várón mosolyog szikrátlan ragyog
forró kávét szürcsölök magam vagyok
s csak nézem az oltárt mi elém tárult
a tölgyfa ágában szunnyadó keresztet
a ráfeszülő meghalni s születni vágyó testet
a rezzenő irgalmat a fűszálak hajlatában
közben keresem a tegnapot a mában
a csészém üres jéggé dermedt bennem a szó
s lassan szent lepelként esni kezdett a hó…