Tóth Szilvia: Párhuzamok

Vérre hullik a vér
határtalan idő kínlódik a mával
emlékezésbe tömöríti a halált
nem kegyelmez a jelen oltalmával
csak hullatja vörös könnyét
szavakkal játszik könnyedén
„mártír” meg „hősi” kiáltja máztalanul
s elhiteti az oktalanokkal a pusztulás
létjogosultságának fennkölt igazát
miközben ezrek s milliók várnak s vártak
haza testvért férjet gyermeket
nekik a házban otthont jelentő hazát
oltalmat szeretet bugyrába bugyolálást
a mindent mit megadhat a férfi
kérdezd az anyát ki csecsén szoptatta fiát
kérdezd ki vele nőtt fel egymás kezét fogva
s kérdezd választott szerelmes asszonyát
nincs malasztos halál
csak halál van
dermesztő viaszeres
és senki nem érti
pátoszos emlékszavak dísztűz zászlófelvonás
s lent elporladt test megszakadt élet
varázstalan jéghideg örök állomás
bárminek hívjuk
csak szavak
illanók
az élet élet marad
a halál az halál.
Hófehér galamb burukkol a kőszobor magaslatán
vérszagot kergetnek a böjti szelek…