Tóth Szilvia: Lány az esőben

csak állt
lelki békétlensége
a kietlen utat taposta
s az eső mosta le
róla bánatát
ahogy állt
várta a megtisztulást
viharos szél kergette el
meg nem valósult
álmait s vágyait
villám csapta a földhöz
nem kötötte magát
időhöz némán
konokul állt
úgy tűnt nem várt
semmire vagy talán
éppen arra a
létüres magra
egyszerűen csak
kapaszkodott a vizes
pillanatba magányosan
egyedül állt ott sárosan
arcán csorduló könnyeit
takarta a zápor
megbújt alatta minden
kimondatlan fájdalom
sűrű cseppekben hulló
önszánalom
a lány a sárga esőkabátban
ázott szirmú pitypanghoz
hasonlított