Tóth Szilvia: Fénytükör

Vérvörös máglyaként hal mártírhalált
a Nap a horizonton a holnapért,
elsötétül a világ.
Kuvik siratja dalában a mát,
aztán sorsára hagyja, száll tovább.
Az elmúlt idő porának hamvait
kavargatja ujjával a Hold,
s közben varázséneket dalol,
csillagokat fest belőle az égre,
bennük a tegnap, s holnap fénye
sejtelmesen ragyog.
Valahol én is benne vagyok
s ragyogón nézek rám,
minden egyes csillagszemes éjszakán
fénytükröt tart az éj.