Tóth Szilvia: Emlékkönyv

Bársonyos tetejébe beleköltözött már a por,
antikká vált a múlt a megsárgult
ákom-bákom betűkkel írt oldalakon,
minden egyes lapon
tele csacska rímekkel díszített „légyboldog” mondatok,
s az oldalán függő apró lakatot
is megrágta már a rozsda,
de büszkén fityeg, és vigyázza a
titok szamárfülek alatt csattanó csókokat,
sosemvolt érzéseket, gyermeki bókokat.
Így, lapozgatás közben idéződött fel
megannyi emlék, hol volnék,
mi lennék, ha…
Még emlékszem néhány suta mozdulatra,
megmaradt bennem egy-egy
kedves mosoly,
ott, legmélyen, valahol,
ahol lakik örök gyermeki énem.
Talán mindig is hittem benne, hogy
egyszer meglelem.
S lám! A lapok közül kicsusszant
egy régi rózsa,
préselt virág szirmaiban száradt szerelem.