Csak ténfergek.
Nem porzik lábam alatt az út,
a föld szürke aszfaltba bújt,
ridegen kopog talpam alatt,
nyomom sem marad benne,
láthatatlan járok.
Itt nem nyílnak virágok,
fűszál sem hajlik a szélben,
csak néhány apró kődarab
csikorogva siratja utamat,
tán életet zenél,
mindig mást, jobbat remél.
Vajon mi lehet az út előtt s mögött?
Bánat? Boldogság? Sekélyes közöny?
Nem tudom.
Gyöngy vagyok a kavicsok között.
Isten sírta könny.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
