Tóth Szilvia: Bolond április

Én kézen fogva húztam magammal
a tavaszt, s vigasztaltam, hisz éppen
hópelyhet sírt a már ibolyát virágoztató
szeme, hát szaladtam vele,
szárítsam könnyét, virágokkal hintse tele
a vágyó mezőket, s az erdő csöndjét
madárdal töltse be.
Kérette magát akár egy kacér lány,
de aranyhajában megcsillant a napsugár,
ajka csókért remegett, szeretett volna
ölelni lágyan, bibét ringatni nyíló
tulipánban, csak csöppet kivárt.
Bolond április!
Biztos akart lenni a bizonyosságban,
méltóvá válik-e a világ arra,
mit neki szánt.