egy anyanélküli anyagnélküli jövendőt jósoltál
ma is húsban csontban vérben állok levegőért
sorban paráználkodó kurva létek foggal tépnek
körömmel foltoznak élő jelöletlen sírkertalmok
egy pódiumra szomjas hiúság csecsén múlásom
szerelmeseim imádataim siratóim nevettetőim
cserepek betakarják barlangos ablaknyílásaimat
előre apadt dombok tengerléptek alján rokonok
első s utolsó szálkáim hordja tűzre a hajnal deleje
sünszemünk rubinjai arcot kezet gerincet lágyítva
sóssá szikárult béke tornyait emelik sarkkörökké
pólusaikon céltalanság egyenlítőit kutatják napok
hetekké hónapokká évekké életekké telt lassúság
ha ringat is a kozmosz gazdám veretlen sároscipő
fűzőim lélegzetek karcsúsítanak kövérít árnyékom
sarkamban baktató kutyanyálat te hordasz kutamba
aranyos almafáid csutkáitól émelyeg hangyalelkem
ügetőin futóhomok a mámor szokott emberundora
vesztes különcség kinek póráza modortalan jómódja
prófétáim selyemfiúk örömlányok kendőzött titkok
hetet havat hordott magam közönyére gyógyszitkok
aljasság emeltfővel hordj kalapom pántlikám korbács
viszketéseimre oly kevés a szép szó mint élőhalottnak
virágnak világnak az ózonüveges gravírozott koporsó
hol gardedámul fogad a kényelem megmosolyogható
ne sírjon senki adósom volt a semmi szökött hintaló
hite nyargalni volna jó de mezőtlen csicsergés nyeli el
sosem járta a mennyet földi bűneit takard kendőzd el
oldalakhoz szokott szívtelenséghez társul sebes lépttel
poros arcában sziklajtókat morzsol leplén a másvilág
idestova elégtelen telhetetlenség tart fajt népet csordát
pergált szempilláim szikráiból meleget lopó sóhajtást
virágnak világnak az ózonüveges gravírozott koporsó
viszketéseimre oly kevés a szép szó mint élőhalottnak
társalkodócsendem gyógyteáit szervírozó rév koccint
aljasság emelt-fővel hordj kalapom pántlikám korbács
