Tóth Olivér: Cigánynak lenni

Minden vonásban
ott lakom ahol Te is,
a vonalkavalkád zajának
tompítója s lázítójaként.
Tudom milyen nyáron
a repedéseken áttörő szurok,
mint arcodon elered a sírás
szemed pillapárkánya
miként a putrik fala
mily koromsötét,
s tudom a pókhálós
ablak peremén belül
tátong az éhség,
hogy neked élni
milyen nagy nehézség,
mert zarándok út a léted,
Indiától Magyarországig
lovaid nyeregében ülve
megzaboláz szegénységed
s tudom, hogy lenéznek
vagy köpnek utánad
fehérfűzős bakancsok
elpusztítanának
Te mégis gyermeket szülsz
mint téli este szikrát
köpköd a kémény
táncolni perifériákon,
formáló anyaméhedből
ma is születnek vajdák
és koldusok.
Felelj hát!
Milyen cigánynak lenni?
Az elme szeret
a szív tagad.
Adyként szeretlek
s Adyként tagadlak,-
miközben mint a láb
vándorszekerünk
kereke kibicsaklott,
ponyvája szétfoszlott,
váza kopik toporog.
Tudnod kell bár megtelik
veled az utca, a börtön,
s belőled nőnek gyermekvárosok,
itt mindegy ki vagy.
miféle úton haladsz
legyél romungro, beás, oláh…
cigány maradsz.
Hosszú az út menni kell még
homlokodon kevés a verejték
hogy otthonra, hazára
magadra találj
mert ismerem örömöd, fájdalmad
s a közös gyökér
engem is magába szív-
minden vonásban ott lakom ahol Te is,
a vonalkavalkád zajának
tompítója s lázítójaként.