most jönnek vendégségbe akik igazán fájnak
most hívnak vendégségbe azok amik nagyon fájtak
most válik kérges ágmellétől szapora tej a rügyszájnak
most hiába nevelted őket egyetlen egy sem mond apjának
ujjával és begyszemével tapogató napsütés eső emel házat
a hantra települt fészek kelt tojást és szárnyat sző a halálnak
harapódzó keserűség a múlás a teremtés kedvez demenciádnak
a villámcsapás amelytől féltél a viharban egyszer beléd vág
ha a vonzás erejével kerestél indokot a magad ostobaságának
úgy taszítottad gyümölcseid csutkáit minden árnyék alól
hol almot keresett sors kuporodna lábadhoz többé ne tiporjon
cirógatott keserűséged és spórolt örömeid ebeiden könnyeiden
a kevélység dacos kapuit zárva unottan ha ugattad ne fájjon
más is kért már más is követelőzött már jogáért mostohán jussot
mást is kiátkoztak már a szülői házból véréért bőréért vagyonnak
másnak is jutott kelepce a szeretet csontjain vergődő tetemanyáknak
ha egyszer voltál hűtlen méhükhöz csupán sosem születtél meg
ha egyszer mondtál nemet talán kérésüknek sosem tiszteltek meg
ha egyszer vallottál igazat csak szívüknek hazugságaidban sem értenek
ha egyszer kiabáltál tán magadért ellenük sohasem suttognak lényednek
nem lesz alakká nem lesz hanggá a tested vágyaid mögötted ölelkeznek
mint a ködökbe bújt vadak kiket agancsukért szellemek nyilaznak
levélből kigombolt őszi ének sóhajtozik a dalárda lélek a csillagok vének
minden nap csecsemő kínok a szádon imádkoznak asztali áldás térdre borultan
