Nem tudni, merre lépked,
milyen rácsozatán a térnek.
Érzem lehajtott arcát
fény-árnyék váltósugarában.
Mi lehet ez? Fasor?
Országút? Kolostorkerengő?
Világosból sötétbe lépked,
nem látni semmi többet.
Óriás zongora billentyűin
pásztáz az álmatlan radar.
Egyre közelebb érek,
zsebretett kézzel áll.
Aztán fölnéz kutatva.
Figyel kutatva, hosszan,
át a sötétség vak szövetén,
országutak varrása mentén,
tűhegyesen felém.