Tóth Gabriella (Toga): Új szelek

Végig kíséri a perceket és hol lázadón, hol durván, hol lágyan érint a légnyomás különbség.
Áramlatok.
Felkavart sivatagi por fekete mocska tapad a lecsupaszított, szinte láthatatlan, tört tükörre.
Szétfolyik rajta, mintha fénye sosem lett volna. Úgy pusztít, mint a csendben osonó, falra ragadó vadszőlő. Elfojt, és a hörgőcskék, amik a frissen vágott petrezselyemzöld üdeségét hirdetik, mészházat falaznak magukra.

Lerongyolódott mentsvár, és elrongyolódott, szakadt belsőn, nyolcassá formálódott fémvázon, nehézkesen döcögő, napszítta, cserzett koldusra kutyák vicsorognak. Egyetek! – adja utolsó falatját, de tovább űzik, míg zivatarral nem enyhül a meleg.

Megmeritkezni a fűz esőztető ágai alatt, és ellágyulni a tavaszt idéző, bohém szellő ölében nyáresti érettségre sarkall, míg a zajból kiszűrt csendben a lényeg alig hallható. Maradj látható szélcsend, mert a láthatatlan, csupán látszatnyi béke. Ahol a megzápult tojás sem látszik.

További bejegyzések