Hagytam.
Csak kicsit nem figyelve léptem,
cseppnyire kiengedtem
a mellkasomra feszülő csendet,
és bezúdult helyére a tiszta óceán.
Hagytam,
hogy egyirányú áramlatban
fulladva ússzak.
És hagytam,
hogy homályos partra bízzam
karcsapásaim.
Kérdeztem a napot,
a felleget,
a csillagot,
az eget,
a világító tornyot,
az óceánt,
merre?
De elbújt,
szél vitte,
este lett,
és csend.
Bordáim közül majd
kimerítelek.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
