Nem lettem ma sem könnyebb,
csak húz a csúz, a remekbe szabott
gondolat alatt siklok, sikoltok, sikálok,
mosom számat, ha a bánat feltörni látszik,
S gejzírként önt ki a harag,
mert falad mögül borzolva szólnak a hangok:
Sértő vérző szavakba forr a nemtudás.
És mégis,
miért kéred a semmit?
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
