Tóth Gabriella (Toga): Esik

Esik.
Mennyire más most ez.
Esik. Nem csupán egy kedvetlen, hideg nap: megtelik belsőséges csenddel. Valami nyugtató dallam szól minden cseppben.
Talán ez a boldogság?
Amikor a régi beidegződésekből feltörő, unott, zaklatott napok vihara, záporrá, áztató esővé szelidül, és a meghitt órák reményét hozza. Azt a felfedezett érzést, hogy magunk vagyunk csupán, és a dolgos nap után az este nyugalma is közös, és hogy a mesterségesen gerjesztett, fásultságból, jövőtlenséget előrevetítő indulatot ketté törve, pozitív életszemlélettel, de nem vakon, megéljük a hétköznapokat.
Tanulnom kell ezt még.
Esik.
Eddig csupán rideg- hideg volt, ami gátol.
Ma már nem az.
Segítség, hogy kicsit kizökkenjünk, hogy legyen idő átérezni azt a csodát, amit egymásnak jelentünk.
Esik.
Picit lelassul a világ, és beburkolózunk, hiszen az őszi eső nem langymeleg, nem friss tavaszi zápor, vagy szivárványos nyári eget hozó, hanem hideg, mint a roppanó hó.
Beburkolózunk.
Melegre, melegségre vágyunk, és arra, hogy egymásra figyelve, feloldódva görcseink alól, önmagunk lehessünk egymásért.