Talán kétszer kell?
Valójában nem tudom.
Nem tudom, mi/ki igazítja sorsom,
és hogy falra szerelt testen
kattanásig hányszor feszül a lélek,
s hajtja félbe tipródó vágyait,
hogy egyszer, talán végleg,
talán utoljára blokkoljunk,
és maradjunk bent,
összezárva ketten.
Vagy este,
mikor leáldozik napunk,
kifogy a papír,
és a végtelen csend
időtlen tör ránk.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
