Talán kétszer kell?
Valójában nem tudom.
Nem tudom, mi/ki igazítja sorsom,
és hogy falra szerelt testen
kattanásig hányszor feszül a lélek,
s hajtja félbe tipródó vágyait,
hogy egyszer, talán végleg,
talán utoljára blokkoljunk,
és maradjunk bent,
összezárva ketten.
Vagy este,
mikor leáldozik napunk,
kifogy a papír,
és a végtelen csend
időtlen tör ránk.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
