Tóth Gabriella (Toga): A környezetszennyezés indiszkrét bája  

Eddig nem vettem észre, valóban. Az utcán is rendszerint elmentem mellette, sajnálom, nem figyeltem. Folyton azon idegesítettem magam, hogy miért tesznek úgy az emberek, mintha a város a lakásuk, ne adj isten, a hálószobájuk lenne, ahonnan túl messze van a „hulladéktároló helyiség”.
De most csak rá figyelek. Nem is tehetnék mást, hiszen kiköveteli magának, ahogy tartja kezében a pórázt. Mucurka, ahogy meg nem nevezett személy nevezi ebét, keresztben a járdán suhan el előttem, és fékezésre kényszerít. Csendben lépem át a járszalagot. Hopsz, talán nem lépek bele! No, nem a kutyába!


Remek!
Lekötött a kutya!

Míg guggolva törlöm cipőm, van időm! Ahogy a mondás is tartja: A bőség kosarából mindenki egyaránt vehet! Bár, nem egészen erre a kosárra gondoltam. Törlöm és nézelődöm, nézelődöm és törlöm. Eddig csak a póráz egyik végéig jutottam, aztán haladtam végig a fekete szíjon, majd következett a napsütötte kéz, és a kar.

— Mucurka! Rosszcsont, mit csináltál? —kérdezte Mucurkát a gazda. Lehajolt hozzá, és megsimogatta. De akkor, jaj, közelebbi viszonyba kerültünk, mint kellett volna! Nem, nem a kutyával. Az, mint a tulaj, kutyába sem vett! Szóval, ahogy írtam, közelebbi viszonyba kerültünk. Lehajolt és csacsogott Mucurkával.


Na, kérem, még hirtelen zavarba is jöttem. Pedig mennem kellett volna már, de az a fránya trágya ragaszkodó volt! Ott ragadtam én is!

És hogy zavaromról ejtsek néhány keresetlen szót. Pillanat, pedig itt van a nyelvemen. Szóval, kérem, alig mertem odanézni! Bizonyára tudják, milyen, mikor herpeszes a száj? Hát, cefetül fáj, és duzzadt. Olyankor, mintha duzzognánk: nem, nem és nem, azért sem sütök neked rántottát!
De a fent meg nem nevezett személy, eb ura, de nem fakó, szerencsére nem volt vírusgazda!
Úgy gondoltam, – mert időm adta, volt módom rá, bár kedvem nem sok -, hogy talán mégsem igaz a mondás. Azt mondja, hogy trágyából nem lehet. Most, hogy zavarba jöttem és inkább oda sem néztem, ez jutott eszembe. Aztán kezembe vettem sorsom. Újabb zsebkendőt húztam ki a farzsebemből.
Amikor cipőmről letöröltem már az út porát is, a szememet vettem célba. Bár, ki nem szúrhatom…Egy újabb, már- már steril zsebkendővel, csupán a tisztánlátás érdekében, megtöröltem. Gondoltam, bármilyen zavarba ejtő is a látvány, rögzítenem kell, hiszen egy pályázatra készülök a környezetszennyezés témakörében.

Tehát, a meg nem nevezett személy, aki korát tekintve talán már részt vehetett a 18 karikás játékokon, valószínűleg kettős helyzeti előnnyel indulhatott. Egyrészt ugyebár, a póráz egyik vége húzta és a rajtnál nem kellett hosszú jelszavakat megjegyeznie.” Csapj a lovak közé !” és Gyí, te, Ráró”, elég volt csendben, de kedvesen, talán kicsit kényesen annyit mondani, „Mucurka!”, és indult a városnéző járat.


A másik csoda, amiért a fent említett személy a páros, vagy csapatjátékokon sikerrel vehette az akadályokat, az a fenn- szem-héjázó viselkedés lehetett. Mindehhez persze társult egy jó adag kitartás is! Hisz csak feszesen, minden izmot megdolgoztatva lehet egyenes tartást adni a gerincnek. Elképzeltem a meg nem nevezett személy edzőjét is. Nem kellett volna!

Tehát, hogy egyik szavamat a másikba öltsem, a meg nem nevezett személy körül, míg én kikapartam magam a szarból, valami, számomra ismeretlen, vad Eau de Toilette áradt. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy azt a toalettet még órákig az orromban éreztem.

És a kedves csacsogás smafu? Nem, kérem, hiszen, ahogy a már sokszor emlegetett mondások közül egy újabb is tartja, nem mindegy honnan fúj a szél. Hoppá! Már megint! Ó, kedvesek, szóljanak rám, nehogy a játékelmélet gyakorlatába fulladjon e történet!

Tehát, az eb ura, tisztában nem lévén környezetre káros kibocsájtásaival, genetikai okokra vissza nem vezethető módon, bevágta a durcit. Valahogy minden simább, felemelőbb volt, mint az átlag kispolgárnál, és annál, aki lassan befejezte a cipőpucolást.

Helyzeti előnyről volt már szó, nem feledtem. Kacsaszáj. Így hívják. Hát mi lehetne más a környezetszennyezés indiszkrét bája?

 

További bejegyzések