szürke hamu lepte, elfeledett álmok
kopott fényükben múló lélekszilánkok
homokórába dermedt, végtelen évek
áramlanak tova az időtlenségben…
sötétlő mélységéből tükröt tart a lét
elmosódott arcokon haldokló remény
porladó árnyaik ködfátyollá lesznek
halk suttogások visszhangként lebegnek
szertefoszló múltak üres jelenekben
keserű a közöny az életet temetve
elillanó idő, sárguló fényképek
nem marad más, csak szilánkok a vérben