borúsan sóhajt fel a nyár
július havának derekán
alkonyatkor meg-megáll
napszítta mezők határán
tüzes nyilai az esővel
káoszba borítják a felhőket
szikrázó szélviharral söpörnek
fülledt éjszakai földeket
dús lombok alatt elpilledt
disszonáns tücsökzene ciripel
feketéllő vizek fényiben
sápatag holdsugarak ringnak el
virágillatot lehelnek a rétek
régmúlt korok mámora ébred
madár dallamokban révedezve
pilletánc kering a végtelenbe
Ha és talán. Remény és igazán? Ott leszek. Vagyok. De nincsenek mondatok. Várok. Mire? A tömör semmire. Az üresség csőre töltve, s a kéz már
A hajnal bontja szárnyait, szél viszi messze az éjjeli mélykék sötétet, mint óvó vándor, a fény gyöngyei ébresztenek apró páracseppeket. A percek lassan egymásba folynak,
elment Hedoné Erósz és Psyché lánya ki újra és újra feltöltötte mézzel a mézesbödönt elment lejárt munkaideje elment barlangba zárni szépséges arcát s kötni fátyolba
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
