A hajnali napfény ügyefogyottan
karolja át a görbe horizontot,
romlott halkonzervként bűzlik a világ,
mit valaki okkal, éhesen kibontott.
Óriásplakátok talmi mosolya
arcodba könyököl könyörtelenül,
az országút virtuális bája
több száz kilobájttal benned szétterül.
Csak megszokásból pásztázza szemed
az elsuhanó bizonytalan tájat,
a szabadság felhője feléd hömpölyög,
s magányod néma óceánná árad.
Búzamezők fölött a valóság lebeg,
magok csírájába csomagolt jövő,
a tavasztól búcsúzkodtál egykor,
s mára már ősz lett a visszaköszönő.