(parafrázis)
Rákospalotán időzött az Ősz,
A Szentmihályi úton ballagott,
Nézte, hogy sötéten fortyogó, mély
őskátyúk közt vagyok.
A Pólus felé araszoltam épp.
Felböffent egy vers utolsó sora,
Messziről követett egy hang, szólt a
Fekete zongora.
Hűs árnya utolért, s Ő átkarolt,
Tudta jól, hogy egy világ búja nyom
A járdaszéli forró fugába,
Hol szomjazik a gyom.
Minden megállt: a Nyár élt, dübörgött,
A Szentmihályi út káromkodott.
Búcsút intettem, s játsztam kátyúk közt
tovább a boldogot.
