Tornai Xénia: És látá Isten

Önhitt vagy.
Alkotásom
és tévedésem egyben.
Piti, kis almatolvaj!
Te küzdesz? Ellenem?
Kit még a kígyó is?
Mit sem tanultál
az évezredek alatt!
Először az alma.
Aztán Ábel.
És Jézus.
Most meg mi kell?
Széttolt játszótered
itt e földgolyó.
Elmédnek szárnya van.
A vágyat
én oltottam beléd,
hogy nagyra nőj.
Röptödnek íve
hálómon átsuhan.
Mások szárnya végét
le hát miért töröd?
Bőréről színét
vérzésig
mért dörzsölöd?
Néztél már
önnön irhád alá,
hol lelked ingoványa
lehel lápszagot?
Az is éjsötét.
Jogát el mégse perled.
Parancsaid szögesdrótok
a kettéhasított
csillagok között.
Mindenütt
fegyenctekintetek
s béklyóba vert
gondolat darócruhában.
Jóllaktál,
akár a vérszívó.
Azt hiszed,
neked mindent szabad?
Még egy balfogás,
s tényleg megharagszom!
Utoljára szólok:
nyughass, parány!