Alszik a kert. Az ég dereng.
Még csend honol e hajnalon.
A föld pihegve szendereg,
És harmat ül az ágakon.
Zizegve száll egy kis bogár,
S az óra halkan zakatol.
Most összecsendül két pohár,
Ahogy vonat megy valahol.
A csendnek ezer hangja van.
Megannyi nesz, hisz minden él.
A szék megreccsen boldogan.
A szú a szekrényben zenél.
Madár csicseg a fák alól,
S egy ág kopog az ablakon.
Szívem dübögve véle szól,
S a csend dalait hallgatom.
Most minden olyan nesztelen.
Csitt! Hallom, lelkem mit beszél.
Fülembe suttog szüntelen …
És kint lebegve jár a szél.
Hogy mit susog, megértem, és
Szavára lelkem is felel,
Hisz mind e halk hullámverés
Kis árama bennem vesz el.
S míg így dalol a lét nekem,
Dönögve csendben nesz-szavát,
A titkait, ím, felfedem,
S az én a mindent issza át.
