Kong, kong a harang távol,
Hantokon surranó
Áldó álom,
Árnya-szegett kései árva,
Emlékem végtelen járása,
Zúgó folyamként töri át
Szívemnek belső templomát.
Árva árnyak táncát járom,
Szelek imáját mormolva állom,
Míg ő ködből hajót fon nekem,
Vitorlát bont újra
A háborgó tengeren.
Ki az? Ki szól?
Lélek? Világ?
Isten.
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
