/ visszaálmodás a tökéletességbe /
Hamu.
Por-lét.
Torkomra forrt levegő-ég.
Fájdalomba, gyönyörbe,
mindig búcsúzunk,
búcsúzunk örökre.
Így élünk, de élünk.
Kegyetlen, kegyes áron.
Törve, olvadva
válunk boldogtalan boldog szenvedővé,
mennytől kísértve, ujjongva a pokolban.
Szenvedélyes bolondok,
szabad foglyok,
hűtlen szeretők.
És ez jó.
Mert szép
minden álmunk.
Ami marad:
ölelve vágyunk.
Velem.
Veled.
Sosem volt több.
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
