„Ha az ember sokat álmodik, gyorsabban nő.”
(Émile Ajar)
szatyraim a hatodikra gyalog cipelem
napra nap tanulok mind egy kérdés körül
liftezni csak az üres gyomromnak lehet
tudnom kell lehet-e élni szeretet nélkül
senki se tudja mikor születtem
Belleville utcáin loptam mind a tíz évem
anyám festett arcát újra látni vélem
ő vonz engem minden szoknyalibbenésben
egy kék bohóc a járdaszélen néha mellém áll
kicsiny hegedűjén csöndet muzsikál
szomorú dalától oly könnyű leszek
cigarettafüstként szállok el a város felett
rajtad kívül mindenki fütyül rám
tőled kaptam a könnyeimet
lehetnék zsidó vagy hithű muzulmán
most szabadult apám sehogy se szeret
*
ábrándjaim netovábbja pezsgő és lazac
arcomra esetlen mosolyt mázolok
az álmok teremtménye vagyok
higgy bennem cserébe reményt adok
páratlan vagyok a magam nemében
a természet törvényeire teszek
örök páratlanságra ítélt szerencsétlen
nehézsúlyú bokszolóból pillangó leszek
fekete ajkaim mélyvörösbe mártom
hív a Bois de Boulogne kéjszava
megszentelt az elárult afrikai nap
bőrömön ragyog-rohad az éjszaka
nézz rám, mondd, hogy gyönyörű vagyok
bánatukban meghalnak értem az angyalok
