Az önkényes, kegyesnek szánt hazugság
talán már mind-mind magától értetődik,
ha az ember kinyitja nem csupán
a megfelelő digitális,
vagy épp audiovizuális csatornákat
s elmerengve, megdöbbenve szétnéz
haját cibálva, miknek
nem volna szabad tán sosem
megtörténni a nagyvilágban.
A pontatlan ketyegő,
szándékosan meghamisított időszámítást
legfeljebb csupán zsigerileg,
csontjainkban lehet kínzón,
sajgón megérezni.
A kínos empátia-tolerancia,
vagy ha tetszik, kirívó etikett
méltán kőkori szabályait
úgy néz ki, szándékosan elfeledték,
pedig azért kiváltképp hasznos volna,
hogy kamasz anyukák
ne szemeteskosarakba
tegyék kisdedeiket,
miután szükséges
feleslegessé váltak.
Kivehetetlen, járulékos, kakofóniás zaj,
melyet mostan mindenki egyre
népszerűbbnek tart, s a már húsz éve
ugyanazokat a kínzóan szándékosan
feltűnősködő Celeb-partiarcok
provokatív exhibicionista feltűnősködéseiből
profitálgat az adott bulvármédia,
ahelyett, hogy valami értelmesebb
műsort nyomatnának,
mely gondolkodásra kényszeríti
az agymosottak hígagyú táborát.
A mohó birtoklási, kéjsóvár vágyon,
akárcsak a kisstílű kicsinyességek
átkán mindennapokban
felülemelkedni – úgy tűnhet –,
egyre inkább embert-próbáló,
hitvány, kétszínű feladat.
Megdöbbenve tapasztalják,
hogy az ún. emberi jelenlét
hamis-hazug, talmi illúziója
egyre inkább felzabálja
a realistának becézgetett
valóság legapróbb részleteit is.
Az öncélúság nemhogy
feledhető lenne, de – sajnos –
még most is egyre népszerűbb.
Meghatározhatatlan, sóvárgó idejű,
céltalan kivárás tenyészik,
akár a gaz-dudva,
mintha nem lenne így is
sürgősebb az eredménytelen
napok értelmetlen futása.
Csupán csak halkan,
egyre diszkrétebben leszünk
szívesek egyéni álláspontjainkat,
vátesz-kérdéseink törmelékeit
precíz-pontossággal megfogalmazni,
legalábbis, amíg csak lehet!