Hálát adhatok a mai napnak:
Végre ezt is megérhettem én!
Jó, hogy nem születtem világtalannak:
Szemem megakadt egy vesepecsenyén.
Vörös színe egyből megigézett.
Textúráját látva elönti számat
Egy orbitális ízkavalkád-érzet,
S lehunyt szemmel már látom a tálat.
Ekkor jött a kíméletlen végzet,
Merthogy itt a nagy pofáncsapás:
Háromezerért tíz dekát, ha kérek,
A pénztárcámból már nem futja más.
Nincs háborgás! Kirúgok a hámból,
Hó végén csontot kérek a kutyámtól!
Elengedem. Soha többé nem gondolok rá. Fogok tudni aludni. Nem jár rajta az eszem minden percben. Nem találok ki véletlenszerű forgatókönyveket a fejemben minden indok
ultraviola fényben érkezel tündöklésed arcra pírt sebez metsző sugaradra olvadozni kezd kedvemre hervadt sok jéglemez nyurga villamosság gyűlik szívemen de néked tenger áram is kevés
Mint a húr-inú gazella lába lopva peng a kőre – az a lány is pillanat volt: felvillant s eltűnt örökre. Karcsu táncdal ütemére érintett meg
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
