Keresés
Close this search box.

Takácsné Tóth Márta: Elengedett adósság

Magam elé idéztem egy képet:
Emlékem a pápai főtérről,
Ahogy a Nagytemplomból kilépett
Nagyanyám, elkápráztatva a fénytől.

Most hirtelen rám borul egy árnyék.
Nem is árnyék, inkább vaksötét,
Hogy a fényben élesebben látsszék,
Amint a lelke elhagyta börtönét.

Megpattan bennem egy ólomsúlyú zár:
Többé nem kísért az a kórházi csend,
Hogy nem tettem meg ifjú szívvel, daccal,
Pedig láttam, hogy búcsúcsókra vár.
Jobbulást! Majd jövök! -mondtam. Most felment,
Rám néz, int, és tovább nem marasztal.

További bejegyzések