Szökik. A nevetés létrája leng mögötte.
Zöld levelet hajt arcán a félelem.
Szökik. Az üldözők beérik.
Tördeli ujját, ablakok ropognak.
Egy padra hull. Az üldözők beérik,
az üldözők leülnek. És kezdődik a móka.
Vérkönnye mossa lábukat.
Mert szombaton, vasárnap a pályaudvar
várótermében mindig megjelennek.
Hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön
pincébe bújik és gödörbe lóg, szemétbe.
Péntekre elfelejti, levegőt szív.
S megjönnek üldözői, szombat újra.
Sorsa a nyirkos csillagokba írva.
- Varju Zoltan
