Ó, mennyire égek érte!
Nem ismerem meg arcomat.
Hagyom szél hordjon, itt vagyok,
Széthullok, szétesem és nem vagyok.
Hagyom a tél, hagyom az ősz –
A Lánchidon, a Köruton
Lengessen, messze felmutasson,
Világitok, hát hagyhatom.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
