Nem lesz térd, hogy ráfektesd az arcod,
nem lesz kert, hogy belekiálts,
zápor mögött a pusztaság,
nyelved helyén a némaság.
A némasághoz semmi sincs közel,
lépted a parti fákhoz közelít.
Elérsz a fákhoz reggelig,
kiérsz a partra estig.
Idegen vagy, immár idegen.
Kínjaid csomóba kötheted,
jöhetsz bármikor és elmehetsz.
Nem ül szemükbe könny, nem ismer senki meg.