Hogy arcára vágyik az arc, azt sápadtsága
bizonyítja, s a kéz, sűrű hajára:
bár szörnyű hideg volna!
A kéz a sűrűségbe szívesen beleveszne.
A porcelánok többé nem vacognának,
álmában a szél foga nem csikorogna,
a levegőt a por nem karcolná össze,
nem kéne a kihalt utcát nézni hosszan,
ahogyan egy kivilágított
villamos átfut, mint villámló gondolat –
hogy arcára vágyik az arc, s a kéz
sűrű hajára, s bár szörnyű hideg volna.