Ez az ostoba csivitelés! – Élünk –
mondják a madarak, s a puszta
megállapítás elég egy nyári napra.
Virágot veszünk mi is egy utcasarkon,
pompázunk bíbor rózsáink között,
de hajolj csak túl közel a bádogvödörhöz,
elhal fehér fogadon a nevetés,
a korall gyöngysor nyakadból lefut.
Mintha egy fuldokló szorította volna
csokrát melléhez utoljára. A levelek
hátán összeragadt pilla: Hova lett
virágom? – kérdezi – hova lett koszorúm?