Párnám egy kar,
takaróm egy test.
Mire szültél engem?
Kiejtettél a foltos lepedőre,
csupasz világ ez nagyon,
meztelenek az éjszakái-napjai,
látni az arcon, mire jut.
Elalszom csitító karokban,
fölébredek a sivár lepedőn.
Öklét harapja néma csecsemőd.
Mint megunt tej,
száján kifordul a világ.
Varázsos táncok éjszakája volt. Harmattá dermedt páracseppeken lágy szél kúszott felém és átkarolt, csillag alá bódult az értelem, ezüstcseppekbe oldott szirmokon játszott a fény, és
Nagyanyám fejkendőt hordott. Ha bánata volt, szorosra kötötte az álla alatt. Néha feketére cserélte, olyankor nem szólt senkihez, kiesett kezéből a tésztaszűrő, és a vizet
Már levelek fedik el nyomainkat, régi padunkon az ősz szele jár, volt szerelem csituló szava ringat, messzire szállt heve ím tova már. Lassan enyésznek az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
