Fény mozdulatnyi változása,
vagy több, vagy kevesebb?
Elég a ködben annyira fénytelen
ez a kerités, ez az óra, ez a kert.
Mint a hold a nap.
Megtalálhatod az ujjaim nyomát
mert szólnak, mint cserepek
esőben, a felületek.
Megmaradni! –
bennem is a vágy, cselédlány-ének,
felzeng, elakad.
Szarvasok úsznak a szakadékon át,
a tisztás virradatra már kihalt,
viszik a letaposott fű nyomát;
a tenyér magával visz egy kézfejet,
mint rajzpapirból kivágott ábra,
egy kézfogás sötét hiánya.
Emlék, vizcsepp, kohéziója,
szétverhetetlen, múlhatatlan;
tengernyi a nem-lét, vonalnyi se, mi van.
Egyszer majd nem fogok
elhagyni egy helyet.
Betöltöm. Nem leszek
és az se lesz.