Hódolat Arany Jánosnak
Lementem a pincébe a kerékpárért.
Kezem épp a kapcsolót kereste,
amikor valaki megragadta a vállam,
nem engedte, hogy meggyújtsam a villanyt,
és a sötétben a rokonának nevezett.
Borulj le, és imádj! – parancsolta.
Hol ordított, hol suttogott, hol reszketett.
Fölismertem kénes leheletéről: ő volt
a Kísértő, ő volt a Meztelen Király.
Teleragasztotta plakátokkal a Várost.
A templomtoronyról a keresztet letörte.
Sámándobokat rendelt, és lőteret.
A temetőkbe bevette magát: riadót
fújt, és utolsó ítéletet hirdetett.
Bevette magát sötét gondolatainkba.
Hol ordított, hol suttogott, hol reszketett:
kiben is bíznék, ha nem, véreim, bennetek?
Vérszagra gyűjtötte éji vadjait.
