Takács Zsuzsa: A könyvek felszámolása

     Vagy ő, vagy a könyvek, Z-nek döntenie kellett. Azt hitte, könnyű lesz megszabadulnia sok ezer kötetes könyvtára felétől-harmadától, mert hiábavalónak bizonyult a rendszeres portörlés, porszívózás, a bútorfény fenyőerdőt idéző friss illatán átütött az évtizede fel nem ütött könyvek áporodott lehelete; megvénültek a címlapok, póklábak peregtek ki az idő rágta lapok közül, és takarítónője – nem a könyvek miatt ugyan, de mert unokája született – Londonba költözött. Z. minden bátorságát összeszedve nekilátott a könyvek megtizedelésének. A frontvonalban álló bátrakat a földre helyezte, leemelte a júliusi fényben vaksin hunyorgó tartalékosokat, s különösen szigorú szelektálásnak vetette alá a harmadik sort. Mennyire szánalmasak, csupa csont és bőr mindegyik, sóhajtozott és szánakozott a nyomorultakon. Végül nagy viszolyogva kiemelte a legporosabbat és legcsúfabbat közülük (a napvilágban hunyorgó többiek remegtek). Piros-fekete címlap, papírkötés. A Magyar Pimodán. Kiadja az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság. Nevetni kezdett, még hogy Pimodán? Még hogy a felelős szerkesztő maga az AEOB? A Fantasztikus világ sorozatból? Ja, igen, a túlérett Kádár-kor gyümölcse, nagyképűsködött magában. Forgatta kezében a nyomorultat, és borzadását növelendő beleszagolt, ahogy a frissen vásárolt könyvekbe vagy arckrémekbe, mandulás bécsi kockába, az ölében ülő kisbabák hajába és a friss őszibarackba szokott beleszimatolni, ám a portól köhögni, a köhögéstől emlékezni kezdett. A címlap újkorában is csúnya volt, de túltette magát rajta, mert személyesen ismerte a szerkesztőt, K. Cs.-t, az ellenzék elszánt, jeles tagját, aki a szüntelen zaklatás ellenére sem adta meg magát sem a politikai rendőrségnek, sem az őt az ivásról való leszokásra serkentő barátoknak, s végül önmaga gyilkosa lett: merevrészegségében magára gyújtotta az ágyat (cigarettázott). Csakhogy az előszó írása idején még élt, és reménykedett abban, hogy nyitva áll előtte a menekülés útja. Ahogyan az általa válogatott mind egy szálig remekíró nagy önpusztítók, alkoholisták, drogfüggők, későbbi öngyilkosok mindegyike élt, és bízott a jövőben, s főként amikor a versét vagy novelláját írta. Hajnóczy Péter például (akit Z., futólag, szintén ismert), nem beszélve Adyról, Kosztolányiról, velük közeli kapcsolatot ápolt (mint a többé-kevésbé halhatatlan többiekkel, Csáth Gézával vagy Cholnoky Viktorral is). Mióta álltak már kapcsolatban? – nyilván a születése előtti idők óta. Z. elhatározta, hogy azonnal polcot nyit A Magyar Pimodánnak, királyi trónust emel, és narancsolajjal törli át annak oroszlánsörényes karfáját. Bocsánatukért esedezve hajlongott előttük, amikor elépergett egy izmos zöld levél (nyilván a dús koronájú hajdani tölgyfáról). Már-már a tenyerébe vette, ám az megmozdult, mintha egy mohó fuvallat és ő maga egyszerre nyúltak volna utána. Rémülten visszarántotta kezét. Fogott egy vastag szótárt, és rácsapott. A szokatlan iránti gyilkos ösztön hajtotta, mi tagadás, és mivel érezte, hogy a levéltest ellenáll, még rá is nyomta a vaskos, hazug (részben mégis szakmai tisztességről árulkodó), 1963-as kiadású Nemzetközi diplomáciai és jogi lexikont. A finom kis roppanás után óvatosan fölemelte a könyvet, hogy alánézzen, s elszörnyedve látta, hogy egy tojásából valószínűleg frissen kikelt gyíkot ütött agyon. Sajnálkozva, de lelkiismeret-furdalás nélkül szemlélte a szétlapított, arányos testet, a mesterkézre valló koponya friss vér csipkézte csontozatát, a karcsú ujjakban végződő lábakat. Gyöngéden papír zsebkendőbe fogta, s a nyitott ablakon át a kertbe ejtette a könnyező kis tetemet, talán épp a mellé a rég elsüllyedt hant mellé, ahova népes családi gyászkísérettel nagyobbik lánya elpusztult kanáriját temették jó harmincöt évvel azelőtt. Ha bárki úgy gondolná, hogy Z, álmodott, téved. Soha még ennyire nem volt ébren. Felvette a földről az Állatok szimbolikája című könyvet (melyet mintha egy láthatatlan akarat helyezett volna a keze ügyébe), és felütötte a Gyík szócikket. Az álmok ébrenlétben történő hasznosításának képességére utal a gyík, a sárkány kicsinyített formája – állítja az amerikai szerző, Blueberry Hill. Önmaga sötét oldalára figyelmezteti az embert, megtanítja arra, hogy szoros kapcsolat áll fenn a tudattalan és tudatos között. Z. szája hirtelen kiszáradt. Lehet, hogy csak e sorok olvasása közben mérte fel, mekkora felelősség terheli az önhibáján kívül elkövetett gyilkosság miatt. Kiment a fürdőszobába, megnyitotta a csapot, megmosta az arcát, belekortyolt. A hideg víz magához térítette. Visszament, és mintha mi sem történt volna, törökülésbe helyezkedett, előrehajolt, és kihúzott a polc háta mögül egy félnegyed és egy egész könyvet. Kriza János Vadrózsák című, hajdan vadrózsapiros, szirmaira hullott füzetének 29. oldalát (Leterítöm keszkenyőmöt, / Odavárom szeretőmöt) és Machiavelli Mandragóráját. A továbbiakban sem újszülött gyíkot, sem tojást nem talált, de váratlanul előporzott Kipling Just so stories (Prosztko szkazki) című, 1952-ben Leningrádban kiadott színes füzetkéje, narancsszín címlapján a két lábon pipiskedő elefánttal, amelynek ormányát és farkát egy csintalan csimpánz épp megragadja. Z. pontosan emlékezett rá, hogy gyermeki hittel azért vásárolta meg a kiadványt, hogy egyszerre tanuljon angolul és oroszul. Kidobta a töredezett füzetkét, könnyű kézzel. Szívéhez szorította viszont Kálnoky Homálynoki Szaniszlóját és Kormos István N. N. bolyongásai című verseskötetét, mint aki sértetlen otthonára talál a füstölgő (porzó) romok között. Könyvek, kedveseim! Öletekbe hajtom a fejem – suttogta repedezett fülükbe. A szemét éppen elfutotta volna a könny, de erőt vett magán, és ahogy az egy nemzetközi jogászhoz illik, átült az íróasztalához, a mindenre megoldást kínáló géphez. Két címszót keresett, a „kiadó garzonok a 12. kerületben”, illetve a „könyvadományok fogadása – nonprofit cégek” elérhetőségét. Számtalan, jobbnál jobb megoldás kínálkozott, és ez végképp zavarba hozta. Végül feldobott egy kétszázas érmét, ha fej, döntötte el, eladományozom a könyveket, ha írás, kiveszek magamnak egy garzont a közelben. Feldobta a pénzérmét, behunyta a szemét – és többé ki sem nyitotta. Tanítványai szerint szép halála volt.