A figyelmes varjú
egy forgórúdon ül a bejáratnál,
és számolja a befelé igyekvőket.
Aztán – egy híján – ugyanannyit
számlál kifelé. Civakodik,
évődik, károg és zajong,
hogy komor gondolataink villogjanak,
mint kékesfekete tollak.
Nem tudja, hogy mi egy térdeplőn
könyörgünk, hogy együtt maradhassunk még,
hogy telhetetlen fiókái hallgassanak, és
sötét felhőjük ne szakadjon ránk.