Takács Krisztina: Vigasztalás

Ne sírj!
goromba felhők csikorogtak
az égen de ragyogva békül
a nap és árnyakat felejtve
fut a zápor: simulva figyeld!
mily jó lesz most ökölbe dagadt
kezed nyújtani ölelésre
no látod! könnyeid helyén is
lassan-görbülő mosoly épül
mert megszaggatott rongyaiban
messze csatangol már a vándor
szomorúság.