Takács Krisztina: Győr felé

Este van, rohan a vonat . . . de bezárt
szememben tündököl már a város,
homlokomba hunyorog a sejtelmes
fehér torony, s az út végén
ott dereng az anyám nevetése.
És holdbavirrasztott hűvös éjszakák
után végre édesízű az álom,
láncledobva kószálhat a szárnyas
gondolat, s szememben
eszeveszett mosolyok teremnek
alvadt könnycseppek helyett.