Itt kell magasodnom a földből
s karomat kitárni évről
évre, vegyétek, íme, nem kell
visszaölelni. Mosolyom már
mind, a villámverte idő is,
s magaménak mondom a világot,
mely repedéseimen nőtt.
Ujjamon madarak ülnek
énekes csőrrel ilyenkor,
kacagva csörren az ajkuk,
és hajnalra dallal
gömbölyödik leveleimen a harmat.
Csak gyökereimre feszül
mázsás csönddel a föld, csak
törzsem körül gyűrűsödnek
iszonyú testtel az évek.
Egy van mindenből. Egyetlenegy. Ki volna bátor megszámlálni az eső halálát, ahogy cseppenként robban szivárvánnyá a bádogon, hattyúdalával szólítva az óriás eget. Egy van mindenből.
„Én vagy ti, egyikünk beteg; és mégse nézzem a fegyvereket, hogy szeretet vagy gyűlölet közelít-e felém?” – Szabó Lőrinc: Az egy álmai – Nem vagy
Van bor kenyér ruha vannak a vershez lövedék és lágyabb szavak van szőnyegen szék van asztal komputer van a nyél végén rácsos felület van a
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
