Aznap este Kovácséknál állt a bál. Kovácsné a szoba közepén állt, csípőre tett kézzel, és miközben beszélt, jobb lábfejével ütemesen dobolt a padlón.
— Ez meg mi?! — szegezte a kérdést a férjének, majd meglobogtatta a kezében lévő papírt. — Magyarázatot kérek: ez mégis micsoda?!
— Olyan… bakancslista-féleség — válaszolta Kovács úr kényszeredetten.
— Azt én is látom, még tudok olvasni. De mik vannak ezen a papíron?!
— Drága szívem, ezeket nem kell komolyan venni, ezeket csak úgy unalomból, szórakozásképpen írogattam…
— Szóval te unatkozol mellettem?!
— Dehogyis! Ezt meg honnan veszed?
— Hát jó. Akkor olvasom, miket írtál: „Elmenni a barátaimmal sörözni…” Ezt úgy írod, mintha én soha, de soha nem engednélek el a barátaiddal sörözni!
Kovács úr egy kicsit tétovázott, de végül csak kimondta:
— Az igazság az, hogy körülbelül tíz éve nem voltam.
— És ki tart vissza?! — emelte tovább a hangját Kovácsné, pedig már az előbb sem volt éppen halk. — Mert én nem! Bármikor elmehetsz a barátaiddal zülleni, csak arra kérlek, hogy amikor elmész, hívj fel telefonon, hogy hol vagy és mikor jössz haza. Hogy ne várjalak fölöslegesen.
Azon kívül, ha elmész a barátaiddal, nagyon szépen megkérlek, hogy olyan helyre menjetek, ahol nem cigarettáznak, mert a füstös kocsmaszagnál undorítóbb nincs a világon. Ennyi a kérésem. Különben oda mész, ahova csak akarsz.
Na és itt a másik kívánságod… „Egyszer szeretnék szilveszterkor, vitatkozás nélkül, meginni egy egész üveg pezsgőt.” Ez most úgy jön ki, mintha én eltiltanálak a pezsgőivástól!
— Hát nem… csak mindig azt mondod, hogy „mértékkel”, meg hogy „ennyi untig elég…”
— Attól még, hogy Szilveszter van, nem kell vedelni. Tudod jól, hogy nem szeretem a részeg embereket. Éjfélkor mindig koccintok veled, pezsgővel. Nem?
— Igen… kibontunk egy üveggel, de a maradék pezsgőt meg elteszed…
— Arra az esetre, amikor átjönnek a gyerekek boldog új évet kívánni. Bontsak ki akkor egy új üveggel? Nem te mondod mindig, hogy spóroljunk a pénzzel?
— De, de. Igazad van.
— Mint mindig. Olyan rossz feleség vagyok én?
— Dehogyis!
— Hát akkor?! Velem mindent meg lehet beszélni. Ha valamit szeretnél, szóljál. Nem vagyok én házisárkány, hogy ilyen titkos listákat kelljen írogatnod!
Aznap este Kovács úr elégedetten feküdt le aludni. Mosolyogva fordult a fal felé, és arra gondolt, milyen jó, hogy az igazi bakancslistáját a munkahelyén őrzi, így a felesége sohasem találhat rá.