T. Kocsis Gabriella: Buborék

Már épp elhittem, hogy örök minden buborék.
Pont azok, miket te fújsz szalmaszál kezeddel.
Néztem, ahogy magasba repülnek,
égig érő nappal játszik színük,
felérve is gömbölyödnek.
Szavakat csomagoltál bele.
Mindnek íze volt,
de ha félrenéztem elpukkant mind,
szivárvány esővel le a földre.
Úgy itta be, mint én,
beszívódott a bőröm alá,
és fázva kerestem valami kabátot,
hogy elrejtsen a szappanhab alatt.