(József Attila emlékére)
Tanítónak szánt engem a sors,
átadjam mindazt, mi gondolat,
’fura ura’ szavától szegény sor
lett, életem örök ítélet-otthona.
’Horger Anatal’-ok végig kísérnek,
bősz büszkeséggel taposnak reánk,
észrevétlen porrá tört életek szegik
megállíthatatlan, lépteik nyomát.
Tollat kardként így forgatva,
szavakat kaszabol a bú,
nem véres, csupán éhes kín e
költői, szótlan szó-háború.
Egyként üzennek a sorstalan sorok,
nyomort viselni tanítanak,
sötét magányba fénylő csillagok
mindenkit, ó, beragyogjanak.
Írjátok ti is lelketek dalát,
célját éri így a szunnyadó gondolat,
boldog nyomorúságok égi hangját
hallani, szerte-földön, fénylő-nap alatt.
