Az idő egy végtelen kerék,
örök forgatói magunk vagyunk,
lenyomatát a lelkünk őrzi meg,
színeivel mind eggyé olvadunk.
Új színt keverek életem vásznára,
a forma még halvány karcolat csupán,
forog, csak forog velem az időkerék,
s lassan életre kél az ecset nyomán.
Öregedő apámat látom a kertben, szélfújta barázdák közt tapos, arcába ráncokat karcolt az idő, éveit ébresztőórák zúzták porrá, szemében hűs patakok vére folyik.
Kandallóban fa parázslik, körötte senki sem fázik. Lekerülhet kabát, sapka, nem gondolunk már a fagyra. Az asztalon gyertyák égnek, meleg fénnyel megigéznek. Apró lángok táncot
Túlbuzgó emberek lakta apró szigeten születtem, ahol nyakló nélkül döntötték ki a rossz fákat tűzrevalónak a hit tüzéhez: táplálni kellet reggeltől estig, ki ne aludjon
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
