A sírás a gyengék szenvedése,
az erőseké a csendes magány.
Ha a fájdalom könnye csak fojtogat,
de nem tör a felszínre utat,
úgy bánatod nem csupán büszke sérelem,
lelked gyásza, szíved sivár magánya az,
agyadat elöntő félelem.
A sírás a gyengék menedéke,
az erőseké az őrjítő magány.
Nem szólni, nevetve sírni, könnytelen,
cipelni lelkünkben a terhet, szüntelen
érezni a fájdalmat, mélyen,
míg az felemészt lassan, egészen,
kinek nem sajátja, erre képtelen.
A sírás a gyengék szenvedése,
az erőseké a végtelen magány.