A legnagyobb vétkem e földön,
hibáimmal élni szüntelen,
szeretteimet megtiporva,
áll előttük lelkem, meztelen.
Bocsáss meg nékem és a sorsnak,
hogy életedbe beléptetett,
nélküled kevés színe volna,
mi nékem itt elrendeltetett.
Barát, ki szív zugába bújik,
azonnal érzi, mint dobog,
e lüktetés fájdalma csupán
mulandó elmeállapot.
Barátom szembe köp, ha kell,
bár közben szíve megszakad,
soha nem utánam dobja el
a büszkeségtől sérült poharat.
A barátság-szivárvány ragyog,
éltető fényű vízcseppeken,
nem holmi zsibvásáron kapott
ócska kacat a semmi-sincs hegyen.
A legnagyobb vétkem e földön,
hibáim cipelni hátamon,
mégis nemes meztelen lelkem,
szeretteim vétkét is vállalom.
